James Dyson-ról

James Dyson 1947-ben született angol tervezőmérnök, aki a 70-es évek végén, házuk felújítása közben egyre frusztráltabbá vált attól, hogy néhány perc porszívózás után a porzsák megtelik és a porszívó elveszíti szívóerejét. Egyetlen megoldás a porzsák párpercenkénti ürítése volt, jelentőssen lelassítva ezzel a munkatempót. Ebbe ő képtelen volt belenyugodni, és úgy gondolta, hogy kell léteznie valami hatékonyabb megoldásnak, és ő meg is fogja találni.

 

Szinte azonnal törni kezdte a fejét, hogyan készíthetne olyan porszívót, ami nem tömődik el a portól és a szívóereje a porszívózás elejétől a végéig megmarad. Egy közeli fűrészmalmot szemlélve jött az isteni szikra, a fűrészüzemben ugyanis egy hatalmas tölcsérben, a levegőt megpörgetve centrifugális erőt előállítva csapták ki a fűrészport a levegőből. Ez lett az alapja a később általa kifejlesztett ciklon technológiának. De ehhez még több mint 5100 prototípust kellett gyártania házuk hátsó sufniába zárkózva. Végül, sok év kemény munkája után elkészült az első, valóban jól működő prototípus. James nyomban nekilátott, hogy gyártót keressen új találmányához, de rá kellett döbbennie, hogy a multik üzleti világában nevetséges és megalázó feltételeket szabnak a maga fajta „kis magánfeltalálók” számára. Kénytelen kelletlen, úgy döntött, lesz ami lesz, akkor majd ő maga fog saját gyárat alapítani, és nem kevés hitel felvételével belefogott üzleti vállalkozásába. De jól tette. 1993-ban a család birtokán kialakított gyáracskát elhagyta az első DC01 névre keresztelt porszívó és szinte azonnal megváltoztatta a brit porszívópiacot. A DC01 nem egész két éven belül Anglia legnagyobb példányszámban eladott porszívója lett. 1995-ben a DC02 (hiszen a fejlesztés soha nem áll meg) piacra dobásával megismétlődött a siker. És a helyzet Mr. Dyson számára azóta sem romlik. Sőt! Mára a Dyson a világ  több mint 50 országában elérhető, vezető márkának tekinthető.